Uncharted: A film

NeSfebruár 10, 2022Megtekintések 3238

A Sony először 2008-ban, alig egy évvel az első játék megjelenése után kezdett el játszani a gondolattal, hogy filmre adaptálja az Unchartedet. Számos rendezőjelölttel és forgatókönyvvel később 2022-ben végre nagyvásznon is láthatjuk az azóta játéklegendává vált Nathan Drake kalandjait, amit a Naughty Dog franchise-jának rajongói meglehetősen vegyes érzelmekkel vártak – és nem azért, mert a játékadaptációk általában nem szoktak sikerülni. De nincs ok az aggodalomra: bár a casting első (és második) pillantásra (is) “szokni kell” kategória, a film maga tökéletesen helyt áll a műfajában.

 

Az ifjú Nathan Drake (Tom Holland) csak egy piti tolvaj, de gyerekkora óta a nagy kalandról álmodozik. Ezen kaland ígéretével keresi fel őt Victor “Sully” Sullivan (Mark Wahlberg), aki társat keres ahhoz, hogy megtalálja Magellán elveszett aranyát, amit a földkörüli útján gyűjtött össze az 1500-as években. A már egymást is lépten-nyomon átverő páros munkáját nehezíti Moncada, a könyörtelen és vagyonos kincsvadász (Antonio Banderas) és Chloe Frazer, a durrbele rivális (Sophia Ali), akinél ráadásul ott van egy nélkülözhetetlen elem a kirakósból. Kalandra fel!

Uncharted

Oké, ne kerülgessük a kását: Nathan Drake karaktere kapcsán csak kevesek gondolnának Tom Hollandre, hisz egy sokat látott kincsvadászról van szó, aki nők terén legalább annyiszor megégette magát, mint ahány ellenséget összegyűjtött a világ valamennyi kontinensén. Ezzel szemben a még mindig kölyökképű Holland csak egy zöldfülű srác, aki lehet, hogy kipattintotta magát és még Nate pisztolytáskája se néz ki rosszul rajta, de mégiscsak egy suhanc a szomszédból. Szerencsére a Sony meg sem próbálta megmásítani ezt a képet, és miután a Pókember-filmeknek köszönhetően óriási népszerűségnek örvendő színész érdeklődést mutatott a film és a szerep iránt, inkább az ő karakteréhez igazította a figurát. Szentségtörést követtek el? A játékrajongók szemében jó eséllyel igen, hisz valljuk be, mi sem azokat a részeket szerettük a legjobban az Uncharted-játékokban, mikor a kezdő lépéseit megtevő, fiatal Nate-et kellett irányítunk első, igen kis téttel rendelkező küldetésén, de mint minden kalandornak, így neki is el kellett kezdenie valahol. És ha már itt tartunk: Indiana Jones is egy egész sorozatot kapott ifjú kalandozásairól. A Holland-féle Drake-ben pedig fellelhetőek a későbbi figura tulajdonságai, már csak azért is, mert minden tapasztalata ellenére Nathan Drake azért egy igazi örökifjú. Manírjaiban, szövegeiben Holland azért jó adag Peter Parkert is tükröz, ugyanakkor van benne egy kis törvényenkívüliség, egy olyasfajta vadság, amit a barátságos Pókemberből soha nem néznénk ki, plusz ő egy szemrebbenés nélkül oltja ki a fogdmegek életét – csak úgy, mint Nate a játékban.

Az ifjú Nathan mellé egy hasonlóan megfiatalított Sully dukál, kinek szerepében Mark Wahlberg játssza azt az idősebb partnert, akit nem is olyan rég még mellé castingoltak volna. A színész még ötvenen felül is simán virgonckodhatna, olyan fizikummal rendelkezik, épp ezért is üdítő azt látni, hogy a fájós térdekre meg egyéb defektusokra hivatkozó, igazi boomerként viselkedő Wahlberg többé-kevésbé kimarad a testi küzdelmekből (persze, azért nem minden esetben), és inkább amolyan letűnt hősként osztja az észt, vagy próbálja eljátszani a simlist, miközben már láthatóan kezd túl öreg lenni ehhez a szarhoz. Mint a játékokban, így Sully a filmben is saját fiatalkori énjét véli felfedezni Nate-ben, és verbális ostorozással próbálja elérni, hogy a zöldfülű kalandor ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, amiket ő, ugyanakkor Nate nehezen viseli az okítást, így szép kis szóbeli adok-kapok alakul ki köztük, ami hozza is magával a kémiát.

 
Bárhol is keresed, haver, akkor sem fogsz találni eladó PS5-öt raktáron.

 

Szóval a központi karakterek a maguk egyszerű motívumaik mentén remekül működnek, kár, hogy Chloe filmbéli változata nem akkora “dög” – természetesen a szó legpozitívabb értelmében véve -, mint a játékokban, sőt, a legtöbb érzelmi töltetet az ő figurája nyakába varrták, de azért szerencsére ő is jókora köpönyegforgató. Szerepében viszont Sophia Ali kissé halovány, nem is meglepő, hogy akad néhány kulcsjelenet, amiből teljes egészében kimarad. Szintén nagyon sztereotíp az Antonio Banderas által játszott gazdag szemétláda: még a jobbkezét játszó, elképesztően vonzó és veszélyes Tati Gabrielle is köröket ver rá – még jó, hogy ezt az alkotók is látják, és nem győzik ráirányítani a reflektorfényt.

No, és mi a helyzet a kalandokkal? Ruben Fleischer rendező azonnal az események sodrába hajítja a nézőt, és onnantól kezdve nincs is megállás: egy rövid flashbacket és némi ismerkedős alapozást leszámítva a cselekmény elképesztően magas fordulatszámon pörög. Hőseink végigloholnak a fél világon, és hol abszurd akciójeleneteken, hol közepesen nehéz fejtörőkön verekszik át magukat (ebben pedig kitűnően tükrözik a játékokat), mindezt pillanatnyi üresjárat nélkül, mindig a főszálra koncentrálva. Ugyan a megvalósítás nem mindig 100%-os – bizonyos effektusok mintha egy PS3-as cutscene-ből lettek volna átmentve -, de az akciójelenetek pörgősek és játékosak, és még a trailerekben látott, a film moneyshotjaként felfogható repülős őrületet is remekül megcsavarják azzal, hogy kétszer is átélhetjük – csak más szemszögből.

 

Mindezzel együtt a film egyetlen pillanatában sem tud újat mutatni. Ugyan van egy meglepő fordulata, de mind cselekmény, mind pedig karakterek tekintetében közhelyes és sekélyes, de hát a játékbéli Nathan Drake-nek is kellett négy (plusz egy) teljes játék, mire teljesen kiforrott. Ez a könnyed, de nagyon szórakoztató kaland pedig megadja a lehetőséget arra – többek között két feliratok alatti jelenettel is -, hogy az ifjú Nate további epizódokban beérjen, és igazi filmes kedvenccé váljon. Mi szeretettel várjuk vissza!

Uncharted

Categories
Megosztás 1