Shea Whigham

Mocskos zsaru – New Orleans utcáin filminvazio.hu
9.2

Mocskos zsaru – New Orleans utcáin

Terence McDonagh velejéig korrupt, drog és szerencsejáték-függő nyomozó, aki a Katrina hurrikán sújtotta New Orleansban nyomozni kezd egy szenegáli család meggyilkolása ügyében. Hátfájására szedett gyógyszerei egyre kevésbé segítenek, kokainfüggősége kezd elhatalmasodni rajta, mégis meg tudja győzni főnökét, hogy ő a legjobb választás. Talál egy szemtanút, aki vallana az elsőszámú gyanúsított, egy nagyhatalmú drogdíler ellen, de a fiú eltűnik. A lefelé ...
Sofőr filminvazio.hu
6.8

Sofőr

2017

Sofőr

A bankrablókat kimenekítő sofőrt elárulják, így hősünk most az idővel versenyezve próbál rájönni arra, hogy ki tett neki keresztbe.
Az első ember filminvazio.hu
7.2

Az első ember

A történet középpontjában a NASA missziója áll, hogy az első embert küldjék a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése.
Sicario 2. – A zsoldos filminvazio.hu
9.1

Sicario 2. – A zsoldos

Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok... Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh Brolin) különleges ügynök újabb véres küldetésre indul: ismét szövetkezik a hidegvérű kolumbiai bérgyilkossal, Alejandróval (Benicio Del Toro), aki évekkel ezelőtt bosszút esküdött, amikor a kartell emberei megölték a családját. A terv: Alejandrónak el kell rabolnia Isabela Reyest (Isabela Moner), ...
Csuklónyiszálók filminvazio.hu
5.6

Csuklónyiszálók

A tinédzser Zia szakít barátnõjével, Desiree-vel. Az összetört szívű fiatalember más kiutat nem látván, önkezével véget vet az életének. Ennek eredményeként a a pokol tornácán találja magát. Nemsokára kiderül, hogy az itteni társaságot kizárólag öngyilkosok alkotják. A zenegépeken Joy Division és Nirvana szól, a színek fakók, és az élet többé-kevésbé ugyanolyan, mint a való világban, csak kicsit rosszabb. Zia megtudja, ...
Napos oldal filminvazio.hu
8.7

Napos oldal

Az élet nem mindig alakul terv szerint. Pat Solatano mindenét elvesztette – a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra ...
Apály filminvazio.hu
6.7

Apály

2019

Apály

Alan, Red és Smitty Jersey Shore-on töltik kalandokkal teli nyarukat. De amikor kincset találnak, az önfeledt nyaralás egy erőszakkal teli, atmoszférikus thrillerbe vált.
Kong: Koponya-sziget filminvazio.hu
9.1

Kong: Koponya-sziget

A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de mindannyian a sziget belsejét szeretnék jobban megismerni. Az erdő ősi, háborítatlan Paradicsomnak látszik. Ám a látszat csal. A sűrűben egyre mélyebbre jutók nem tudják, hogy átléptek egy határt, és már a legendás Kong területén járnak…
Joker 2019 filminvazio.hu
7.8

Joker 2019

A Joker egy 2019-es amerikai pszichológiai thriller film, rendezője Todd Phillips, aki a forgatókönyvet Scott Silverrel együtt írta. A DC Comics karakterein alapuló filmben Joaquin Phoenix lesz a Joker. A Warner Bros. Pictures által forgalmazott, a DC Black alapú önálló filmek sorozatának elindítását tervezi. A filmet, amely a Joker eredeti történetének számít, 1981-ben állították elő, és Arthur Fleck-et követi, egy ...
A zsaruk becsülete filminvazio.hu
8.5

A zsaruk becsülete

Az egyik kábítószer-razzia tragikus következményekkel jár New Yorkban. A bűnözők négy zsarut kelepcébe csalnak és a kialakult tűzharcban kettő közülük életét veszti, a másik kettő pedig életveszélyes sérüléseket szenved. Az eset kivizsgálásával Ray Tierney nyomozót bízzák meg. Ray régi zsarufamília tagja, a családban apáról fiúra száll az egyenruha tisztelete. A nyomozást nehezíti, hogy az áldozatoknak Ray bátyja volt a parancsnoka, ...
Tigrisek földjén filminvazio.hu
9.1

Tigrisek földjén

1971 szeptemberében újoncok érkeznek vietnámi bevetésük előtti utolsó kiképzésre a Tigrisek Földje elnevezésű, Louisiana állambeli zöld pokolba. A tisztek az egyhetes tréning minden egyes napjának minden egyes percében emlékeztetik a fiúkat arra, hogy a kőkemény kiképzés az életüket mentheti meg Vietnam dzsungeleiben. A kegyetlen felkészítésnek a megaláztatás is része, a kadétok egymás közötti vitái is egyre hevesebbek. Ebben a felhevült ...
Hazugságok városa filminvazio.hu
9

Hazugságok városa

A leszerelt los angelesi exnyomozó, Russell Poole (Johnny Depp) kudarcot vallott legnagyobb ügyével: Tupac Shakur és Christopher Wallace, közismert nevén The Notorious B.I.G. megölésének felderítésével. Az ügyre még két évtized után sincs megoldás. A riporter Jack Jackson (Forest Whitaker), aki hírnevét és karrierjét próbálja menteni, végső kétségbeesésében megkeresi Poole-t, hogy közösen pontot tegyenek az ügy végére. Poole beleássa magát a ...
Dupla csapda filminvazio.hu
5

Dupla csapda

Tes (Akerman) és két csapattársa, Kara és Tara (Nikki Reed és Deborah Ann Woll) elég egyszerűnek tűnő feladatot kap gengszterfőnöküktől, Mel-től (Willis): szerezzenek meg egy konkurens drogszállítmányt, ami egy elhagyatott étkezdében kerülne átadásra. A dolgok azonban kicsúsznak az irányításuk alól, és hamarosan rájönnek, hogy a helyszínen senki sem az, akinek látszik és valójában teljesen másról van szó, mint egy egyszerű ...
Rendőrautó filminvazio.hu
8.2

Rendőrautó

Két tizenéves rátalál egy elhagyatott rendőrautóra. Beleülnek a járgányba, mely továbbra is működőképesnek látszik, és úgy döntenek, megfuttatják az autót. Eközben azonban a helyi seriffnek is feltűnik, hogy eltűnt a szolgálati járműve. A fiatalok egy halálos macska-egér játék kellős közepén találják magukat, melyet egyáltalán nem értenek. Rá kell döbbenniük, hogy ha élve akarnak kijutni a szorult helyzetből, olyan gyorsan kell ...
Halálos iram filminvazio.hu
8

Halálos iram

Amikor a bűn visszahozza őket Los Angelesbe, a szökevény ex-fegyenc Dom Toretto és Brian O'Conner ügynök viszálya újból fellángol. Ám amikor egy közös ellenséggel találják szemben magukat, Dom és Brian kénytelenek megbízni egymásban, mert csak így lehet esélyük a túlélésre. És a halálos duó megtalálja a bosszú legjobb módját: nem ismernek lehetetlent a volán mögött, legyen szó akár kamionkonvojok kifosztásáról, ...
Húzós éjszaka az El Royale-ban filminvazio.hu
7.3

Húzós éjszaka az El Royale-ban

Hét titkokkal terhelt idegen találkozik a kaliforniai Tahoe-tó mellett az El Royale-ban, egy sötét múltú, lelakott hotelben. Egy végzetes éjszaka folyamán mindenkinek jut egy utolsó esély a megváltására… mielőtt végleg elszabadul a pokol.
Tüske filminvazio.hu
6.8

Tüske

2008

Tüske

Seth (Paulo Costanzo - Cool túra, 40 nap és 40 éjszaka) és Polly (Jill Wagner - Csillagkapu: Atlantisz, Penge: A sorozat) romantikus sátorozásra indul, hogy a szabad ég alatt szerelmeskedhessenek. Az álomszerűnek ígérkező kirándulás azonban rövidesen rémálommá fajul, amikor túszul ejti őket egy szökésben lévő veszélyes bűnöző és a kábítószertől, illetve annak hiányától kiszámíthatatlan barátnője. Hamarosan azonban együtt kell menedéket ...
Non-Stop filminvazio.hu
8.5

Non-Stop

Bill Marks szövetségi légi marsallként ingázik a New York és London közti non-stop járaton. Egy átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap: 20 percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy megadott bankszámlára. Egyedül Marks az, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a teljes legénység ...
Vámpírok Bronx ellen filminvazio.hu
7

Vámpírok Bronx ellen

A történet szerint Bronx utcáin vámpírok bukkannak fel, akik egyre több ember eltűnéséért felelnek, persze mindenki számára hihetetlenül hangzik, hogy ezek a vérszívók valóban létezhetnek, hőseinket azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladják a harcot, így három tinédzser srácra hárul a feladat, hogy megvédjék kedvenc környéküket és az ott lakókat.
A csillagokig filminvazio.hu
4

A csillagokig

A tini Iris az istenfélő oklahomai kisvárosban él az anyjával az 1960-as években. A szemüveges, magába forduló lány életét beárnyékolja az alkoholista anyja, és az osztálytársai piszkálódása. Iris az új tanulónál, a karizmatikus és titokzatos Maggie-nél lel vígaszra, aki felfedezi a benne rejlő tehetséget, próbálja kibontakoztatni azt. Amikor fény derül Maggie rejtélyes múltjára, pánik tör ki. Mindez drasztikus lépésekre készteti ...
A gyilkos szoba filminvazio.hu
8.8

A gyilkos szoba

A gyilkos szoba. Négy személy feliratkozik egy pszichológiai kutatás tanulmányi listájára, rádöbbenek, hogy ők az alanyok egy titkos kormányzati programban.